Helyszín: Székelykeresztúr, Kerekudvar Közösségi Ház
A gitárora 2025. október 17-én indult Székelykeresztúron, a Kerekudvar Közösségi Házban. A program célja az volt, hogy a helyi fiatalok számára lehetőséget biztosítson a zenei fejlődésre, valamint egy olyan közösségi tér kialakítására, ahol a résztvevők együtt tanulhatnak, zenélhetnek és kapcsolatokat építhetnek. A gitárórák heti rendszerességgel zajlottak, és nemcsak zenei tudást, hanem közösségi élményt is nyújtottak a résztvevők számára. A gitárórákat minden héten csütörtökön 18:00 órától tartottuk. A foglalkozások során a fiatalok új akkordokat, zenei
alapokat és gitárelméleti ismereteket sajátíthattak el. A csoportos oktatás lehetőséget teremtett arra is, hogy a résztvevők egymást segítsék a tanulásban. Több alkalommal előfordult, hogy a gyorsabban haladó diákok az órák előtt vagy után segítették társaikat a gyakorlásban.


A közös munka egyik fontos állomása 2025. december 22-én volt, amikor a résztvevők gitártanáruk kíséretével felléptek a decemberi jótékonysági koncerten. A diákok egy közel egyórás repertoárt mutattak be, amely az elmúlt hónapok során tanult dalokból állt. A koncertet követően a zenélés a Kerekudvar Közösségi Házban folytatódott, ahol családias hangulatban zártuk az évet.
A téli szünet után, 2026. január 19-én folytatódtak a gitárórák. Az oktatásban ekkor változás történt, mivel az addigi tanár családi okok miatt nem tudta tovább vállalni a foglalkozásokat. Csapatunk gyors reagálással új oktatót választott Mihai András személyében, aki az elmúlt években több alkalommal bizonyította szakmai felkészültségét és megbízhatóságát. A program indulásakor 15 fiatal vett részt a gitárórákon. A résztvevők közül körülbelül 10% morzsolódott le, így a csoport nagy része végig aktív maradt. Összesen 20 gitáróra valósult meg 2025. október 17. és 2025. december 22. között. A program részeként egy jótékonysági koncert fellépés is megvalósult.

Hatás A fiatalókra: A program jelentős hatással volt a résztvevő fiatalokra. A zenei fejlődés mellett erősödött a közösségi élmény és az egymás iránti felelősségvállalás is. Több új barátság alakult ki a résztvevők között. Volt olyan diák, aki kifejezetten a gitárórák miatt kérte meg szüleit, hogy támogassák egy hangszer megvásárlásával. Azok számára, akiknek erre nem volt lehetőségük, a Fehérlófia Egyesület biztosított hangszert a foglalkozások idejére. A csoportban kialakult támogató légkörnek köszönhetően a fiatalok egymást is segítették a fejlődésben, ami erősítette a közösségi összetartozást.
Jövőbeli tervek: A gitárórák jelenleg is folyamatosan zajlanak heti rendszerességgel. Hosszú távú célunk, hogy a fiatalok ne csak a zenei oktatásban, hanem a közösségi életben is aktívan részt vegyenek. A jövőben szeretnénk bevonni őket további programokba is, például a heti ifjúsági estekbe, valamint a nyári zenetáborba. A tervek szerint a következő zenetáborban külön műhelyt szeretnénk kialakítani a gitáros résztvevők
számára, ahol tovább fejleszthetik zenei tudásukat és közös produkciókat hozhatnak létre.
Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni partnerünknek a gitárprogram megvalósításához nyújtott támogatásért. A hozzájárulásuknak köszönhetően a székelykeresztúri fiatalok számára lehetőség nyílt arra, hogy zenei készségeiket fejlesszék, valamint egy támogató és inspiráló közösség részévé váljanak. Bízunk benne, hogy a program a jövőben is folytatódhat, és további fiatalok számára teremthet lehetőséget a zenei fejlődésre és a közösségi élmények megélésére.

